Egymanuálos, négy regiszteres, pedál nélküli hangszer. Hangterjedelem: C/E–c3, 45 hang Készítője SZABÓ Ferenc (1721? – 1779, Eger), aki 1763-ban Egerben nyitott műhelyt. A pozitívorgonát, kis mérete miatt, oda lehetett állítani, ahol szükség volt rá. A római katolikus egyház a mai napig is alkalmaz ilyen típusú kis és középméretű orgonákat, amelyeket „szentélyorgonának” is neveznek. Ezekkel a szentélyorgonákkal a templomi fiú- és férfikórusokat kísérték és a miséző pap egyszólamú gregorián dallama alá orgonapontokból álló kíséretet szolgáltattak. A kolostorokban a szerzetesek zsolozsmája alá is a szentélyorgona szolgáltatott kíséretet.
Az ezen a weblapon található szöveges információk nem kereskedelmi célú felhasználás számára a Creative Cammons 3.0 licence szerint (Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! (CC BY-NC-SA 3.0) szabadon felhasználhatók. A felhasznált szöveges információk forrásaként kérjük, a webes elérhetőség mellett mindenképpen adja meg a tartalomszolgáltató múzeum, köz- vagy magángyűjtemény nevét is. A képi ábrázolásokra (fotókra) vonatkozó szerzői jogi szabályozások a nagy méretben megjelenített képek alatt találhatók (a képek nagy méretben a nézőképekre kattintva jeleníthetők meg). Amennyiben a nagy méretű képek alatt, a jogtulajdonos nevének megadásán túl nincs egyéb szabályozás, a képek nem kereskedelmi célú felhasználására is a Creative Cammons 3.0 licence érvényes. Kérjük, a múzeum, illetve a köz- vagy magángyűjtemény nevét, valamint a jogtulajdonos nevét (amennyiben az a múzeum nevétől eltérő) a publikációban minden esetben feltüntetni. A képi és szöveges tartalmak bármilyen kereskedelmi célú felhasználása kizárólag a közzétételért felelős múzeum, illetve köz- vagy magángyűjtemény engedélyével lehetséges.