Széky Piroska a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait 1947 és 1952 között, később pedagógusként tevékenykedett. Ebben az időszakban a hivatalosan elfogadott művészeti tendencia a szocialista realizmus volt. Széky munkásságára egészen az 1970-es évekig elsősorban különböző sokszorosító grafikai eljárással létrehozott drámai hatású alkotások voltak jellemzőek, később művészetében fordulatot jelentett a színes, játékos hangulatú linóleummetszetek készítése. Műveinek formavilágát a vonalasság határozza meg. Témaválasztásában többször felbukkannak a színház, valamint a cirkusz világából vett elemek. A táncról című grafikája a hetvenes években készített alkotásainak sorába illeszkedik. A kissé groteszk, jelmezbe bújtatott alakokat felvonultató jelenet, a kora újkori farsangi népi mulatságok ábrázolását idézi. A középkori miniatúrákat is felidéző kettéosztott, felirattal ellátott kompozícióban a fiatal lányt táncba vivő ördög mellett többek között jellegzetes kockás ruhában az olasz commedia dell'arte-ból ismert Harlequin figurák is megjelennek. Széky hidegtű technikával készített grafikai lapjának alakjai a komikus játékosságot hangsúlyozzák.
en