Fehér László festészetében színdús és színredukciós korszakok váltják egymást. A hetvenes évek közepén fotórealista képekkel mutatkozott be, majd palettája lassan kiszínesedett, és családi, majd vallási hovatartozása, identitása által meghatározott témájú festmények következtek, előbb tárgyilagos, majd egyre expresszívebb előadásmódban. 1988-ban fordulat történt, színvilága hirtelen három színre: sárgára, feketére és fehérre redukálódott, képein általában egyetlen alak, többnyire fehér kontúrvonallal határolt sziluett tűnt fel. „Tudtam, hogy új dologba kezdtem és hogy ezzel a két színnel, a feketével és a sárgával többet tudok elmondani, mint sok színnel” – vallotta a művész. Kútbanéző című festménye e korszak első darabjai közül való. A sárga kútkáva mellett eltörpül a csak kontúrral jelzett, magányos figura, és szinte belevész a hatalmas, áthatolhatatlan háttér sötétjébe, a fénynélküliségbe, az ürességbe. A kompozíció, mint egy kimerevített pillanat, a jelenlét ideiglenességére mutat rá a tárgyi és a természeti világ viszonylagos örökkévalóságával szemben.
hu
