MúzeumDigitárBudapest
CTRL + Y
hu

húsvét

"A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt.

Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.

A húsvétnak megfeleltethető az időben korábban kialakult zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah), amely az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe, ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelyek eleme a feltámadás, az újjászületés. Az ünnep napjainkban sokak számára a tavasz beköszöntének ünnepe, amely vallástalan tartalommal, a szabadban töltött szórakozást jelenti, a húsvéti nyúl és a húsvéti tojás szimbólumaival." - (hu.wikipedia.org 23.01.2022)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Meinl Rt. szolnoki fióküzlet belsőKöztisztviselők szövetkezete Budapest 1935.Köztisztviselők szövetkezete Budapest 1935.Egykori MKVM vendéglátóipari kiállítás Budapest 1982.Egykori MKVM vendéglátóipari kiállítás Budapest 1983.3446. sz. Bolt - Húsvéti kirakata
Az összes tárgy megjelenítése

[Rekord frissítve: ]