Fémes Beck Vilmos kiemelkedő ötvösművészeti tevékenysége mellett a századfordulós szobrászat kisplasztikai műfajának megújító alakja, aki a 20. század elején kibontakozó legfrissebb tendenciákat képviselte. A budapesti Iparművészeti Iskolán ötvösmesterséget tanult, ezt követően külföldi utazásai során gazdagította művészeti ismereteit: Darmstadtban, Párizsban, Londonban, Münchenben és Bécsben is járt. Megismerkedett mind a hildebrandi szobrászat elveivel, mind pedig a szecesszió eszméivel. Hazatérése után szemlélete a Nyolcak művészeti törekvéseivel rokonítható, 1911-ben és 1912-ben részt vett második, illetve harmadik kiállításukon is. Fémes Beck több művének témája a tánc, valamint a mozdulatművészet, az foglalkoztatta hogy a “lélekállapot” hogyan fejezhető ki egy-egy mozdulatban. Az 1910-es évek közepén készült Táncoló nő című fehérmárvány reliefje is ezt a tematikát dolgozza fel szobrászati eszközökkel. A márvány síkjából, alig kiemelkedő formák lágy megformálásának, az árnyékok finom játékának ellentmond a figura vaskossága, melynek archaizáló stílusa a legnagyobb felületek elvét követi, a női alak izmos törzsét szemből, a lábait majdnem oldalnézetből, a fejét pedig profilból látjuk.
