Gyenis Tibor nagy léptékű és provokatív gondolkodóként élő rendszerekkel dolgozik. Bonyolult „ökoszisztémákat” vizsgál meg innovatív módon. Rámutat arra, hogy valami nagyon nem stimmel
a techno-tudomány szép új világában. Gyenis manipulál, beállít, elrendez és dokumentál. Bizonyos értelemben posztkonceptuális művész, hiszen kétpólusú és kérlelhetetlenül racionális világunk
ellentmondásaira reflektál, de látványos és szórakoztató formában. A szemlélődés tárgya és maga a szemlélődés funkciója is azzal szembesít, hogy szakadatlanul újjá kell építenünk a tájat, legyen az ipari táj, vagy érintetlen vadon. Más tudással lépegetünk a sziklás meredélyen, és más eszméket használunk egy csendes patak partját figyelve. Az egymáshoz nem illeszkedő szegmensek kollázsszerű alkalmazása első ránézésre a szürrealizmust idézi. A képek középpontjában álló tárgyak azonban a nézői attitűdökből nyerik formájukat, és válnak valóságos, a tájjal együtt fényképezhető objektekké. Olyan tájakat láthatunk, ahol arra vonatkozó javaslatok is
megjelennek, hogy milyen érzésekkel és asszociációkkal tehetjük szelídebbé, vagy éppenséggel ellenségesebbé sétánk környezetét. Gyenis Tibor Vidéki kirándulás/január 12. című fotója szintén
majdnem az abszurditás határát súrolja. A téli, kietlen tájban egy csónak áll a fotó középpontjában. Sehol egy közeli tó vagy folyó, esetleg víz, csak dombok, kerítések, néhol fák.
Láthatólag egy felparcellázott területről van szó, ahol a csónak nyomot hagyott maga után. A csónaknyom egy szerkesztett ábrát mutat (három-három hosszanti nyomvonal a hóban) melynek
közepén maga a csónak áll, így hagyva maga mögött kérdéseket, találgatásokat és némi mosolyt.