Tárgy

a Budapesti Hírlapot (a második újságot ezen a néven), amely 1938-ig jelent meg, mint konzervatív sajtóorgánum. Legjelentősebb főszerkesztője Rákosi Jenő (író, lapalapító, színigazgató) volt, aki 1881-től 1925-ig irányította a lapot. Szerkesztő volt még: Bókay János, Csajthay Ferenc, Csukássi József, Nadányi Emil, Ottlik György, Pogány Béla. Kitűnő külső munkatársakat is foglalkoztattak, többek között Degré Alajost, Frankenburg Adolfot, Tolnai Lajost, Kazár Emilt és Vajda Viktort, akik szórakoztató cikkeket, folytatásos regényeket írtak, mivel a Budapesti Hírlap indulásakor azt is ígérte, hogy szórakoztató, gyors és hiteles, eredeti újságot fognak csinálni. Büszkék lehettek arra is, hogy, mint a világlapoknak, nekik is külön tudósítóik voltak Bécsben, Párizsban, Belgrádban, Berlinben, Londonban, Konstantinápolyban, Rómában, alkalmanként még Dél-Amerikából is kaptak híreket. „Nem történik a világon semmi jelentékeny dolog anélkül, hogy a Budapesti Hírlap arról rögtön ne adjon hű és kimerítő tudósítást.” A lap tért át elsőként a szavakban használt cz-ről (utcza, daczára…) a ma is használatos sima c-re, ez ekkoriban egy kisebb nyelvi forradalom kezdetének számított. Címében ugyan budapesti volt, de a rengeteg vidéki előfizető országos napilappá tette. A Budapesti Hírlap konzervatív szellemiségű volt, a 67-es kiegyezés politikáját képviselte, helyenként és időnként szinte nacionalista és soviniszta felhangokkal. Legfőbb céljai közé tartozott a politikai elfogulatlanság, valamint minden és mindenki magyarosítása: „A Budapesti Hírlapnak soha semmi körülmények között se kormánylapnak, se pártlapnak nem szabad lennie. Az egész magyar közönség lapja legyen, független nemzeti irányú, jelszava: «a magyarságért!»” Ezt a szellemiséget követve a lap egyre erősödött, az ország egyik legnagyobb példányszámú, legnépszerűbb lapja lett. A főszerkesztő, Rákosi Jenő 1925-ös kiválása után fokozatosan egyre jobban elszürkült, majd 1939-ben megszűnt.