A központ -régebbi nevén kapcsoló- földre állítható egyszekrényes kivitelben készült, középen a kulcsdeszka előrenyúlik, a kezelő ülve kényelmesen eléri a kapcsoláshoz szükséges eszközöket. A kulcsdeszka alatt a kiemelhető deszkalap mögött a zsinórsúlyokhoz lehet hozzáférni. A központ hátlapja ugyancsak leemelhető. A központot általában alközpontként használták. 60 vonalig (jelen állapotában 50 vonalas) 1 munkahelyes kiépítésű, ezért a központ keskenyebb, mint a nagyobb vonalszámú 2 kezelős központ. A zsinóráramkörök 4-es egységenként bővíthetők. A központ jelen állapotában 16 zsinóráramkörös, ez a maximális kiépítése. Nagyobb forgalom esetén egyasztalos 2 munkahelyes változatot rendelnek, mely 28 zsinóráramkörig (a mellékállomások 120 vonalig) bővíthető. A trunk (leginkább városi) vonalakat 5-ös elrendezésű sávokkal lehet bővíteni (jelenleg 10 vonalas). Forgógépes vagy lépkedő rendszerű automata központhoz csatlakoztatható, ezért a kulcsdeszkán tárcsa van szerelve, a mellékek készülékei tárcsásak. Kézikapcsolású központhoz való csatlakozáskor a tárcsa fölösleges. Jellegzetessége a hengeres látjelző, melyeket 10-es csoportosításban, alatta a hüvelyekkel egy sávba szerelnek, tehát 10-esével bővíthető a központ. Ezt még vertikális elrendezésnek is mondják a függőleges elrendezés miatt, akárcsak az LB központoknál. A trunk vonalak hívásjelzésére, valamint a zsinórpárak figyelő jelzésére lámpákat alkalmaztak. A mellékállomásokat induktorral csengetik fel. Minden zsinóráramkörnek külön éjszakai kulcsa van. Ez lehetővé teszi, hogy a kijelölt mellék nappal is városi vonalat kapjon, így a kezelő nélkül városi hívást tud kezdeményezni. A központ 24 V egyenárammal működik. Forrás: Bodrogi: Postai Távbeszélő Alközpontok és Soros Berendezések Bp, 1955