A rövid pályát befutó Nemes Lampérth József korán kiforrott stílussal jelentkezett. Képei néhány műfajra, csendéletekre, portrékra, aktokra és tájképekre korlátozódtak. A művész tusrajzainak expresszív stílusát emelte át festményeibe, amelyeken a grafikák lendületes vonalhálójának modellálását alkalmazta, de az olajfesték pasztózus felületkezelésére cserélte. Az emberalak és a háttér éles kontrasztban áll egymással: a sötét drapéria előtt a ferdén beeső fényben rajzolódik ki a női akt világos tömbje, a különböző tónus- és színfokozatú felületek a tömegek plasztikus értékeit hangsúlyozzák. A kontraposztban álló nőalak egyéni vonásai eltűnnek, az elnagyoltan ábrázolt arc árnyékba borul, a robusztus test a formák konzekvensen felépített szerkezetéről tanúskodik. A fény-árnyék kontrasztok és a vastagon felhordott festék íves ritmusa drámai feszültséget sugároz. A képet, párdarabjával a Háttal álló női akttal együtt, 1917-ben a „Fiatalok” kiállításán mutatta be a művész a Nemzeti Szalonban. Műveit rendszeresen reprodukálták Kassák Lajos lapjaiban, A Tettben és a MA-ban.
hu
