Leonardo da Vinci így figyelmeztette pályatársait: "soha senki ne utánozza a másik stílusát, mert akkor nem fia, hanem csak az unokaöccse lesz a természetnek." Hanem úgy tűnik, saját műhelyében nemigen bátorította ifjú tanítványait önálló stílus kialakítására. Megannyi kisebb Madonna-kép és portré van a világon, ami csak a gyakorlott, hozzáértő szem tüzetes vizsgálódására árulja el, hogy az ecset, mely festette, nem maga Leonardo kezében forgott, hanem egy növendékében. Mindennél inkább érvényes ez a budapesti Madonnára, melyet úgy emlegetnek: "a legszebb leonardói kép azok közt, melyeket nem maga Leonardo festett" – bár egyes feltételezések szerint itt-ott talán mégis maga a mester vezethette legjelesebb tanítványa, Boltraffio kezét a kivitelezés során. A kép minden ízében szinte tökéletes Leonardo: itt van a nevezetes sfumato, vagyis a formák körvonalait fellágyító finom árnyékolás, a Madonna sejtelmes mosolya és jellegzetesen nagy kezei, a gúla formába írt kompozíció. Sőt – mint nemrégiben kiderült – a fát, amelyre festették, ugyanabból a tuskóból hasították le, mint a mester Londonban őrzött Sziklás Madonnájának tábláját. A leginkább leonardói rész mégis maga az alapgondolat: a kis Jézus valami után nyúl, az a valami azonban már tovatűnt, és a néző számára örök rejtély marad, hogy pontosan mi volt. Régebben úgy vélték, a kép befejezetlen, s a szép fajansz edénybe egy rózsát tervezett a mester; a technikai vizsgálatok azonban egyértelműen bizonyították: ez a végső állapot. Vécsey Axel
en
