Kilián György, Killián (Kispest, 1907. márc. 12. – Lengyelország, 1943): lakatosmunkás. Az Egyesült Izzó gyárban dolgozott 1927-t?l. Szerkeszt?je volt az illegálisan nyomtatott Vörös Tungsram c. hetilapnak, mely munkájával a vasas ifjúmunkás csoportban ismertté tette a nevét, és így lett küldött a Bécs mellett megtartott kommunista ifjúmunkás kongresszuson, 1930–31-ben. ..Moszkvában pártiskolát végzett. hazatérése után az Ifjú proletár c. havilapot szerkesztette. Sallai Imre és Fürst Sándor bebörtönözésével egy id?ben ?t is letartóztatták, és kommunista izgatás vádjával egy évi börtönre ítélték. Szabadulása után a rend?ri megfigyelés el?l Moszkvába szökött, ahol katonai kiképzésen vett részt és mint ejt?erny?s partizán harcolt a II. világháborúban. Egy bevetés során valahol Lengyelország felett nyoma veszett.