MúzeumDigitárBudapest
CTRL + Y
hu
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Játékgyűjtemény (J)

Játékgyűjtemény (J)

A gyűjtemény leírása

A múzeum kereskedelemtörténeti gyűjteményében őrzött tárgyak és dokumentumok között egyaránt megtalálhatók a játékkereskedelemmel (is) foglalkozó cégek egykori árukészletének emlékei - a babáktól, mackóktól, autóktól az építőjátékokon, társasjátékokon, ügyességi játékokon és sportszereken-, vagy a felnőttek világát leképező miniatürizált fűszerbolton át egészen a nagyobbak számára kínált optikai cikkekig. A vendéglátóipar-történeti gyűjteményeinkben pedig fellelhetők a szórakozóhelyeken-, felnőttek által játszott játékok kellékei.
Az önálló gyűjteményi egység létrehozásának gondolata akkor fogalmazódott meg először, amikor a 2010-ben megrendezett, "A Babatündérhez - A budapesti játékkereskedelem története" című kiállításunkat követően egyre jelentősebb számban érkeztek felajánlások a játék témában. Az azóta eltelt időben pedig több, nagyobb egybefüggő játékgyűjtemény is bekerült a műtárgyaink közé, így például Szentiványi Tibor élethosszig tartó gyűjtőmunkájának eredménye, a logikai játék gyűjtemény, vagy Jánoska Antal játékkártya-történeti gyűjteménye, amely szintén több mint harminc éves gyűjtésből ered. 2020 óta pedig múzeumunkat gazdagítja Karlócai Mariann óvodapedagógus játékgyűjteménye, mely felvonultatja a 20. század első felének összes ipari előállítású játéktípusát, de gyűjteményben szép számmal találunk 20. század második feléből származó darabokat is. A gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, 2022 nyara óta múzeumunk őrzi Somfai Miklós repülőmérnök közel ezer darabos játékgyűjteményét.

A gyűjtemény a következő algyűjteményeket tartalmazza

Jánoska Antal játékkártya gyűjtemény [12] Az összes tárgy megjelenítése
Karlócai Mariann játékgyűjteménye [26] Az összes tárgy megjelenítése keresés
Szentiványi Tibor logikai játékgyűjtemény [0]

[Rekord frissítve: ]